Szeretet lélektana

Dr. Matus István


A szeretet lélektana


Mit tanít a Biblia a szeretetről, az isteni arculatról és az istenfiúságról?


„…e három… ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,13)


„Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.” (1Jn 4,16)




Németh Lászlót, a híres magyar írót megkérdezték a századforduló előtt, hogy mit üzen a 21. század magyarjainak. Azt felelte: „Csókolom a 21. század magyarjait, ha még lesz arcuk...!” Ebben a világban találó ez a mondás, ahol kiveszőben van a szeretet, mivel „a gonoszság megsokasodik, és a szeretet sokakban meghidegül.” (Mt 24,12) Egy – Amerikából való kifejezéssel – olyan „szeretettakarékos” világban, ahol az önzés, én-középpontúság uniformizálja, jellegtelenné, arcnélkülivé teszi az embereket, úgyhogy tényleg lehetséges, hogy nem lesz mit „csókolni a költőnek”.




„Szeretet, az mi?” – kérdezték dr. Gyökössy Endrétől fiatalok egy előadás után.




Az értelmező kéziszótár szerint: „A szeretet valaki vagy valami iránti ragaszkodásban, gyengédségben, önzetlen jóakaratban megnyilvánuló érzelem.”



A jubileumi kommentár Kiss Sándor-féle magyarázata szerint az 1Kor 13. fejezetnél, 213. o.: „A szeretet, mint a Lélek legfőbb megnyilvánulása …A keresztyén szeretet nem is érzelem csupán, hanem dinamikus fogalom; a szeretet mindig cselekedet, mindig a ‘másikra’ irányul. A szeretet a Lélek gyümölcse, s mint ilyen, az eschaton jele: a jövendő világ erői között foglal helyet… A szeretet a Lélek egyetlen olyan ‘energiája’, amely nem szűnik meg…” „A szeretet soha el nem fogy…” Erre utal Augustinus mondása, hogy „Amely szeretetnek egyszer vége szakad, az nem is létezett soha!” A konklúzió a 13. versben van... ’azért hát megmarad ez a három: a hit, remény és a szeretet.’ Nem a Korinthusban igen sokra becsült ‘pneumatikus képességek’, nem a csak némelyek által birtokolt ’kiválóságok’, hanem az eljövendő világ erői. Ezek közül is egy, a szeretet a másik kettő fölé magasodik mint az Istennel való teljes közösség jele és bizonyítéka.”



A teológiai kisszótár (Karl Rahner) szerint A keresztyén szeretet alatt az embernek azt a mélyreható, szabad lényegmegvalósítását értik, ami Istenhez fordítja az egész embert (Isten tényleges elgondolásának és hívásának megfelelően). Ami ilyen módon Isten kegyelmébe (megigazulás) és az üdvösségbe helyezi az embert. És ami nem más, mint Isten szabad önközlésének az elfogadása… Minthogy ezt a szeretetet az Istennel való egészen bensőséges és meghitt kapcsolatként (gyermeki és baráti szeretetként) csakis Isten előzetes szeretete teszi lehetővé, ezért ennek dialógikus és válaszoló jellege van. Az isten-szeretet és a felebaráti szeretet igazi egységének belső megértése alapján a keresztyénség meglátja a szeretetet a keresztyénségen kívül is, mivel tudja, hogy a valóban abszolút felebaráti szeretet már magába foglal valamilyen nem tematikus teizmust és implicit istenismeretet”



Jelen tanulmány szeretne választ találni olyan kérdésekre, mint például: mi a kapcsolata a szeretetnek az igazsággal, a boldogsággal, vagy az önszeretettel, illetve a gyűlölettel. Továbbá mi a kapcsolata az érzelmekkel, az emberi viselkedéssel, egyáltalán az emberi élettel stb.



A szeretet a boldogsággal – látni fogjuk a tanulmány végére – szoros összefüggésben van, de nem úgy, mint ahogy azt a legtöbb ember gondolja. Ha szeretetben élünk, és ha szeretnek bennünket, akkor ez a boldogságunk alapja. Ki ne vágyna boldog, kiegyensúlyozott életre. Meglátjuk, hogy mi a valódi szeretet, és mi a valódi boldogság alapja.



Ténykérdés az, hogy mindannyian vágyunk szeretetre, mondhatjuk azt, hogy genetikailag belénk van kódolva, hogy igényeljük a szeretetet. Ezzel kapcsolatban egy kísérletet szeretnénk elmondani. Pici majmokkal kísérleteztek a múlt században, mégpedig úgy, hogy újszülött majmokat elvettek az anyjuktól, és kisebb helyre helyezték őket. Ide beépítettek olyan szerkezeteket, amelyek drótokból voltak összehajtogatva, és a közepébe be volt téve cumisüveg, amiben résus- majomtej volt. A kismajom bármikor odamehetett és ihatott ebből a tejből. Ugyanebbe a kalitkába építettek egy másik mű-anyát is, ezt pedig szőrrel borították, puha anyagokkal vették körül. Azt figyelték meg, hogy a kis majom mennyi időt tölt az egyik, illetve a másik műmajomnál. Az lett a kísérlet eredménye, hogy a kismajom a napja nagy részét a szőranyán töltötte, rajta kapaszkodva, fejét belefúrva a szőrmók pótanyába. Míg a másik műanyához csak akkor ment, amikor megéhezett, megszomjazott és táplálékra volt szüksége. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a szeretet, ragaszkodás, biztonságérzet, az, hogy valakihez tartozunk, elementárisabb erővel irányítja az ember életét, mint akár a táplálkozás vagy az életösztön. Ennyire erős ez a kicsi majmokban, természetesen az embernél is ugyanígy igaz. Árvaházi gyermekeket vizsgáltak, összehasonlítva az egészséges családban felnövő gyermekekkel. Olyan érdekes eredményeket mutattak ki, hogy akár árvaházban vagy családban nő fel egy gyermek, ha megfelelő mennyiségben kapja meg a szeretetet, törődést, akkor sokkal inkább fejlődik az érzelmi élete és az értelmi, valamint fizikai része is a személyiségének. Ezt úgy kísérletezték ki, hogy az árvaházban lévő gyerekek közül, akiknek nem voltak szüleik, egy pár gyermeket kiválasztottak és megkülönböztetett figyelemmel vettek körül, hogy azt érezzék, mintha egy családban nőnének fel. Tudták, hogy a gyermekek szülei anyagi hiányban szenvedtek, a intelligenciaszintjüket ismerték. A gyermekek ilyen szociális, illetve genetikai háttérrel nőttek fel. De ezek, amikor sok szeretetet, törődést kaptak, akkor sokkal ügyesebbek lettek, és az intelligenciahányadosuk is magasabb lett. Ugyanakkor jól szituált, egészséges családban megfigyelték, hogy ahol mind az anya, mind az apa szellemi foglalkozásúak voltak, magas intelligenciahányadossal rendelkeztek, viszont nem maradt idő, törődés, elégséges szeretet-megnyilvánulás a gyerekekre, ott a gyerekek rosszabbul teljesítettek, butábbak voltak, mint az előbb említett csoport gyermekei. Ezzel azt igyekeztek bebizonyítani a kutatók, hogy nemcsak a lelki életünkre, érzelmi fejlődésünkre hat nagymértékben, hogy szeretnek-e, elfogadnak-e, körülvesznek-e gondoskodással, törődéssel, hanem az érzelmi, fizikai fejlődésünkre is. Azóta ezek a kutatások folytatódnak, és megerősítik a korábbi kutatások eredményeit.



Felvetődik a kérdés, hogy ha gyermekkorban így van, akkor felnőttkorban vajon nem ugyanígy van-e: alapvető szükségletünk, hogy szeressenek minket. Dehogynem. Amíg él az ember, csecsemőkorától a legalapvetőbb szükségleteink között ott van a szeretet (lásd például Maslow szükséglet-piramisát).







Maslow szükségletpiramisa



Ha valóban az ember olyan környezetben élne, amelyben teremtetett, akkor megkapná ezt a szeretetet. De bizonyosan mondhatjuk, hogy ma nagyon sok lelki betegség abból adódik, hogy nem kapjuk meg azt a törődést, szeretetet, amire szükségünk lenne. Lehetne említeni a neurózist, a depressziót, a személyiségzavart stb. Az első kísérlet mutatja, hogy szükségünk van mindannyiunknak a szeretetre.




Jézus nagyon érdekes dolgot mondott a Mt 24,12–13-ban, amikor az ő visszajöveteléről beszélt. Bizonyára többen hallottuk már: „Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül, de aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” Jézus arról beszél, hogy az emberi történelemnek lesz egy olyan időszaka – amit Mt 24. fejezet leírása alapján ismerünk, és tudjuk, hogy abban élünk –, amikor a szeretet meghidegül és a gonoszság megsokasodik. Ha ezek a tünetek együtt vannak, és tudjuk, hogy az emberben megmarad a szeretet iránti igény, akkor mi lesz az emberekkel, akik vágynak a szeretetre? Azt kell tapasztalnunk mégis, hogy egyre több emberből tűnik el ez a megfoghatatlan fogalom. Mi az eredménye ennek? Láthatjuk magunk körül. A világon egyszerre vagy száz helyen folyik háború. Az éhségek, az anyagi egyenlőtlenségek, a társadalmi és személyes problémák özöne mind-mind a szeretet általános „meghidegülésére”, eltűnésére vezethetők vissza. Szinte mindannyiunknak át kell élni azt, hogy bizony sokszor feszültségben, nézeteltérésben, ellenségeskedésben, gyűlöletben, utálatban élnek ma az emberek.



Hogyan jutott ide az emberiség, és miért tévedtünk el annyira, hogy Jézusnak ezt kellett mondani korunkra, hogy a szeretet sokakban meghidegül? Miért nem vagyunk ennek nyomán boldogok? Az egyik válasz az, hogy a szeretet fogalma alatt nem azt értjük, ami a szeretet lényege, azaz hamis szeretetfogalmunk van. A másik pedig, hogy nem úgy szeretünk, ahogy kellene.




Nézzük meg, mit ért legtöbb ember a szeretet fogalma alatt! Segítségül lehetne hívni Erich Fromm A szeretet művészete című könyvét. Fromm zsidó származású volt, a Bibliát nem ismerve mégis ténylegesen fején találja a szöget, annak ellenére, hogy sok esetben nem ad olyan megoldást, amit a Biblia adhat csak számunkra. A legtöbb ember azt mondja, hogy az csak úgy jön, bennünk van, ki tudjuk fejezni, gyakorolni. Fromm azt írja, hogy ez nem így van, ez nem jön csak úgy, hanem tanulni kell. Az igazi szeretet az művészet. Ahhoz hogy valaki igazán szeressen, azt meg kell tanulni, azért meg kell küzdeni, igenis fáradságot nem kímélve kitartást kell gyakorolnia.



Véleménye szerint négy csoportra oszlik az emberiség: Szerinte a legtöbb ember úgy gondolkodik, hogy a szeretetfogalom azt jelenti, hogy engem szeressenek, mivel én olyan szeretetreméltó vagyok, értsenek meg, nekem tegyék meg azt, amit kérek, azaz az igazi szeretet lényege az ön-szeretet, az önzés, azaz ezt a két – lényegében antagonisztikus – fogalmat összemossák. Végzett E. Fromm egy felmérést, amiben az az eredmény jött ki, hogy az emberiség majdnem háromnegyede (!) gondolkodik így.




Van egy másik csoport, akik úgy gondolkodnak, mint az előző csoport, de hozzáteszik, hogy a szeretet azt is jelenti, hogy szeretem az engem szeretőket. Szeretem a családomat, gyermekeimet, szüleimet, a házastársamat. Azaz a viszonosságon alapuló szeretet a szeretet lényege. Mi a probléma ezzel? Ez a fajta szeretet a Biblia mércéjén még mindig nem áll meg, mert személyválogató, mert számító, mert viszonosságon alapuló. Könnyen kimutatható, hogy ennek is a legmélyebb indítéka az önszeretet, az önzés. Azokat szereti, akik őt szeretik, azokat szereti, akik hozzá közel állnak, akik kedvesek hozzá, akiktől valamit remél. Megfigyelhetjük azt is, hogy házastársak, akik egyik pillanatban összebújnak, szeretgetik egymást, a következő pillanatban pedig, amikor a férj másként gondolja, mint a feleség, például az egyik piros kanapét akar, a másik hupikéket, máris egymáshoz vágják a tányérokat. Ilyen apró dolgokból fajulhat el például, hogy a korábbi szeretetkapcsolatból idővel gyűlölködés és válás legyen. Tehát belátható, hogy ez sem az igazi szeretet.



A harmadik csoport érzi, hogy itt valami nincs rendjén. Ők azok, akik megértették, hogy a szeretet nemcsak abból áll, hogy engem szeressenek, hogy körülrajongjanak, hanem nekem is tennem kell valamit, de nem tudnak, még mindig nem tudnak kilépni önmagukból. Szerinte a harmadik csoport azok, akik szeretnének változni, látják, hogy van hiányosságuk, az igazi szeretet fogalmával már rendelkeznek, de még nem tudnak változtatni.



A negyedik csoport pedig az, akik megtanulták, mi a szeretet, megtanulták, hosszú, kitartó munkával eljutottak oda, hogy valóban önzetlenül, feltétel nélkül, önfeláldozó módon mások javára legyenek.



El lehet fogadni Erich Frommnak ezt a négy állásfoglalását. Szeretnénk folytatni ezt a gondolatot, hogy a Biblia mit állít, és mit mond Isten a szeretetről. A legtöbb embernek hamis szeretetfogalma van, nem csak olyan értelemben, hogy azt szeretné, hogy őt szeressék, hanem ha ő maga szeretni akar másokat, akkor is hamis a kép. Akkor sem látják tisztán legtöbben, hogy mit jelent másokat szeretni. Talán ahol önzetlen szeretetet látunk legtöbbször, az a szülő gyermek iránti szeretete. A szülő éjszakákon át fent van, ha a gyermek beteg, virraszt, dolgozik, hogy a gyermeknek meg legyen a ruházata, élelme, iskolája. De ezzel az önzetlen hozzáhajlással sem tudja a szülő hitelesen gyakorolni a szeretetet, hogy a kicsinek – akiből majd felnőtt lesz – tényleg hitelesen java legyen. Nagyon sok szülő véli úgy, hogy „én mindent meg akarok adni a gyermekemnek. Nem akarom, hogy nehéz körülmények között éljen, sem anyagilag, sem környezetére nézve.” Legyen gyermekének jobb, mint neki volt. Természetes ez az elképzelés, de gondoljunk abba bele, hogy hány gyermek lett így elkényeztetve! Hány gyermek lett így – mondhatjuk – tönkretéve. Mert azt tanulta meg, hogy ő bármit megtehet, és nincsenek következményei, neki mindent szabad, és ezután erőszakos követelőző, hálátlan ember válik belőle. Persze ez nem törvényszerűség, hogy a szülők, akik szeretik a gyermekeiket helytelen módon, azok ilyen módon neveljék, de sok esetben meg lehet figyelni, hogy ennek a kicsit elkényeztető, kicsit ráhagyó, megengedés irányába ható – ez a meleg-korlátozó (etalon) szülői nevelői attitűddel szemben a meleg-engedékeny – gondolatoknak valóban lehetnek ilyen következményei. Ezt a példát csak azért említettük, hogy ahol a leginkább megnyilvánul a szeretet, ott is előfordulhat a probléma.



Mi az oka, hogy nem tud szeretni az ember? Mi az oka, hogy ennek nyomán oly sok boldogtalanság van a földön? A szeretni nem tudás és az önzés váltófogalmak. Hóseás könyvében maga a Jóisten írja le, hogy mi juttatja ide az embert (Hós 4,1): „Pere van az Úrnak a föld lakóival, mert nincs igazság és nincsen szeretet, és nincsen Istennek ismerete a földön.” Azért nem tud az ember szeretni, mert nem látja, nem tudja, hogy hogyan kell ezt tenni! Nem tudjuk, hogyan kell szeretni. Kiállhatnék az utcára, és akár hosszasan is ott állhatnék, a 2-300 000 emberből, akivel találkoznék, talán egy-kettő lenne, aki végtelenül önzetlen tudna lenni, de ez is csak egy halovány lenyomata lenne annak, hogy mi az Isten szeretete. Az Isten azt mondja, hogy azért nincs szeretet és igazság a földön, mert nincsen Istennek ismerete. Nincs egy példa, nincs, akitől megtanulhatnánk. Eleve úgy növünk fel, és azt látjuk a szüleinknél, hogy ha valamiben nem értenek egyet, akkor rögtön veszekednek. Ha valamit nem jól teszek, akkor rám ordítanak, máskor pedig rám hagyják. Az ember nem tud ilyen körülmények között tanulni. Nem tudjuk, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Tulajdonképpen ide lehet visszavezetni egyértelműen, hogy ha nincs példánk, nincs mintánk, aki megmutatná, akkor nem tudjuk megvalósítani. Amíg nem ismerjük Istent, nem leszünk képesek erre. Hogy ne csak az Ószövetséget idézzük, János apostol majdnem szó szerint ezt mondja, amit az imént említettünk az 1Jn 3–4. fejezetben: „Az Isten szeretet, és aki megismerte az Istent, szereti az ő atyjafiát”. Nem azzal folytatja, hogy szereti az Istent, hanem hozzá is teszi, hogy hogyan mondhatja valaki azt, hogy szereti az Istent, akit nem lát, miközben azt az embert, aki ott van mellette, azt nem szereti. Nagyon érdekes gondolatokat vet fel, ezért szeretettel ajánlom János apostol levelét elolvasásra. Az egész levél a szeretet fogalmát tisztázza ki, és arról beszél, hogy mit jelent az Isten ismerete az életünkben. Ha megismerjük őt, ha meglátjuk valójában, hogy kicsoda az Isten, akkor tudjuk meg igazán, hogy mit is jelent valójában szeretni.



Hóseás könyvéből szeretnénk szólni arról, hogy mit mond az Isten a mi szeretetünkről, jóságunkról. Ezt mondja a 6,4-ben: „Mit cselekedjem veled, Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhő és mint a korán múló harmat.” Mindannyian láttunk már nyáron reggel felhőt, és ahogy melegszik az idő, pillanatok alatt semmivé foszlik, vagy harmatot, ahogy felszárítja a nap. Percek alatt eltűnik. Isten azt mondja, hogy a mi szeretetünk olyan, mint a harmat, vagy mint a reggeli felhő. Mi erre vagyunk képesek. És akkor felmerül a kérdés, milyen jogon várja tőlünk Isten, hogy szeressük egymást. Akkor hogyan ítélhet meg bennünket, ha ő maga tudja és látja, hogy ennyire erőtlen, állhatatlan és nem kitartó az emberi szeretet?



Milyen a valódi szeretet? Egy dolog biztos, hogy mi nem tudjuk megtenni, sőt a mi emberi módunkon való szeretet is csak időleges, olyan, mint a korán múló harmat. Rendkívül fontos, hogy tudjuk, milyen az igazi szeretet, ami nyomán ott van az áldás! Nagyon sok idézetet lehetne említeni a Bibliából, aminek a központi témája a szeretet. Most a számunkra legkedvesebb gondolatot említjük először, a Róm 5,20. verset: „Ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik.” Mit jelent ez? A szeretet egyik körülírása, mégpedig az, hogy ha valaki törvénytelenséget követ el, Isten ellen vagy a másik ember ellen tesz, gondol, szól valamit, akkor az Isten nem fordul el attól az embertől, hanem kegyelmével körülveszi, még közelebb megy hozzá, még inkább a lelkére beszél, lelkére hat. Az Isten szeretete olyan megfoghatatlan és végtelenül magasabb rendű, hogy akkor is ragaszkodik hozzánk, ha mi elfordulunk tőle. Akkor is utánamegy az embernek, még akkor is befolyásolja, amikor letér az ember a helyes útról, esetleg szántszándékkal nem is akar azon az úton haladni, ami az ember számára boldogságot és örömöt jelentene. Gondoljunk Jézus Krisztus életére, amit az evangéliumokban találunk, ezek az idézetek önmagukban meg tudják válaszolni ezeket a kérdéseket. Jézus hogyan bánt a farizeusokkal? Az a válasz születhet gyorsan bennünk, hogy folyton ostorozta őket. Ő szerette őket, és ehhez hozzátartozik a szeretet leggazdagabb repertoárjából a mindig legmegfelelőbb válaszreakció. A farizeusokkal, a nép vallási vezetőivel nem beszélhetett úgy Jézus, mint a vámszedőkkel vagy a prostituáltakkal, kereskedőkkel, akiket mindenki gazembernek tartott. Jézus úgy beszélt, hogy Isten kegyelmét és szeretetét helyezte előtérbe. Hogy meglássák, hogy Isten őket is elfogadja és szereti. A farizeusoknak, akik azt gondolták, hogy ők a legjobb emberek a világon, és ők az Isten egyedüli képviselői a földön, Jézus nagyon kemény szavakat mondott, abban a reményben, hogy esetleg, meglepetéstechnikával ez fog majd hatni rájuk. Jézus mindig nyugodt volt. Vagy mai szakkifejezéssel: Milton-technikát használva, indirekt, tudat alatti kommunikációt alkalmazva példázatokba „csomagolta” be a mondanivalót. Úgyhogy mire a farizeusok észbe kaptak, már nem lehetett kitérni a példázat tanulsága, konklúziója alól. Nem a saját önérzetét akarta védeni, hanem az Isten igazságát védte meg. Jézus azért beszélt ilyen határozottsággal, nyíltan és megfeddve a farizeusokat, máskor pedig művészien burkoltan, homályosan, mert tudta, hogy ezzel még van esélye esetleg őket az Istenhez közelebb vezetni. Ezzel bírja esetleg őket jobb belátásra. Így tudja őket afelé irányítani, hogy tényleg meg tudjanak hajolni Isten akarata előtt, és ne csak úgy gondolják, hogy „felekezettudatosan”, „küldetéstudatosan” ők Isten akaratának végrehajtói.



”Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” Mt. 7:12